2017. március 9., csütörtök

A PFC Oroszország COBRA-val készített interjúja (2017 március)

COBRA bejegyzése:
Eredeti cikk:
Fordította: Rácz Anita


Közeledik az orosz "Divine cosmos" internetes közösség és fórum megalapításának évfordulója és Cobra volt olyan szíves és beleegyezett, hogy válaszol az orosz ajkú közösség által feltett kérdésekre, akik közül sokan támogatják a változásra való felkészülés folyamatát.
Kérdés - Cobra, mesélnél nekünk oroszországi utazásodról? Miért döntöttél úgy, hogy eljössz ide és hogy tudtál megegyezni a katonasággal? A sztratoszférába való repüléseden kívül mást is csináltál itt? Tetszett Oroszország? (Ez a repülés 2014 év elején volt. - a szerk.)
COBRA - Csupán abból a célból jöttem Oroszországba, hogy végrehajtsam a sztratoszféra repülést. Igen, tetszik Oroszország, az emberek sokkal kevésbé programozottak és sokkal inkább kapcsolatban vannak valódi énükkel, mint a nyugati emberek.
Kérdés - Az orosz űrhajósok elmesélték, hogy furcsa érzeteket tapasztaltak meg űrutazásuk során: hangokat, sőt zenét hallottak és látomásaik voltak. Az Orosz Szövetségi Űrügynökség egy bizottságot hozott létre ennek megvitatására. Cobra, mi olyan szokatlan abban, amit az űrhajósok megtapasztaltak űrutazásuk során?
COBRA - A pozitív földönkívüliekkel volt spirituális és fizikai kapcsolatfelvétel élményük.
Kérdés - El szeretnél jönni újra Oroszországba és mire van ehhez szükséged? Van arra lehetőség, hogy Felemelkedés Konferenciát tarts Oroszországban?
COBRA - Igen, újra el szeretnék menni Oroszországba, ha ezzel felsőbb célt szolgálok. Felemelkedés Konferenciára is van lehetőség.
Kérdés - Léteznek olyan tanulmányok, melyek szerint a világon az orosz nyelv a legrégebbi nyelv és az orosz emberek a legrégebbi nép. Igaz ez? Kérlek, tisztázd nekünk, hogy hogy jelentek meg az orosz emberek, honnan érkeztek az oroszok és a szlávok?
COBRA - Nem, az oroszok nem a legrégebbi nép. A szlávok az indoeurópai népek ágából származnak.
Kérdés - Ki volt Rurik és hogy lett Oroszország első fejedelme? Ez jelentette az orosz állam kezdetét vagy már korábban is létezett az ország?
COBRA - Rurik egy viking herceg volt, aki felvette a szláv szokásokat és egyesítette a Kijevi Nagyfejedelemséget. Ez jelentette az orosz állam megalakulását.
Kérdés - David Icke azt állította, hogy a brit királynő és a legtöbb európai király, valamint néhány amerikai elnök egy reptilián vérvonalhoz tartoznak. Mi a helyzet az orosz cárokkal? Ők is a reptiliánok királyi vérvonalához tartoztak? Kérlek, mondd el, amit tudsz ezzel kapcsolatban.
COBRA - Igen, sokan közülük ahhoz a vérvonalhoz tartoztak.
Kérdés - Cobra, hallottál Nagy-Tatárországról (korabeli térképeken ábrázolják), ami a 19. században Oroszország területén létezett és Európától Alaszkáig terjedt? Hogy jelent meg és tűnt el annak idején ez az ország és miért nem tudunk róla semmit?
COBRA - Az összeesküvés elméletek ellenére Nagy-Tatárország csak egy földrajzi fogalom, ami az Európa és Kelet-Szibéria közötti földterületet írja le és nem egy önálló államról van szó.
Kérdés - Szerte Oroszországban és Ukrajnában találhatók kőépítmények, dolmenek. Ki építette ezeket? Mi a céljuk?
COBRA - Azok a neolit korból származó, Istennő imádó emberek építették, akik egykor ezen a területen életek.
Kérdés - Melyik nép építette a gízai Kheopsz-piramist? Van ehhez hasonló építmény Oroszországban? Ha igen, hol található?
COBRA - A gizai piramisok abban az időben épültek, amikor Egyiptom Atlantisz kolóniája volt. Oroszországban a Bajkál-tó közelében van néhány piramis építmény, de sokkal kevésbé felismerhető, mint a gízai piramisok.
Kérdés - Az oroszországi Vottovaara hegyet (koordinátái: 63.077484, 32.622373) rejtélyes helynek tekintik, sok furcsa lénnyel, szellemekkel és ufókkal. Az Ahnenerbe és a KGB mit hozott ki onnan? Tényleg egy Star Trek portálról van szó vagy más célt szolgál ez a hely? Mi található a hegy belsejében? Esetleg jó ötlet lenne, ha ott szerveznénk Felemelkedés meditációkat?
COBRA - Az agarthai hálózatba vezető portál volt ez a hely. Igen, szervezhettek itt Felemelkedés meditációt.
Kérdés - A megvilágosodott emberek miért szentelnek akkora figyelmet Szibériának, az Altaj-hegységnek és a Bajkál-tónak? A Krím félsziget miért olyan fontos? Mi olyat tudsz nekünk mondani ezekről a területekről, amit jelenleg elhallgatnak az emberek elől?
COBRA - Az Altaj-hegység, főleg a Beluha-hegy körüli terület, az egyik fő bejárat az agarthai hálózatba. A Krím-félszigeten egy fontos Istennő örvény található.
Kérdés - Hogy lehet az, hogy az oroszországi kommunista uralom első évtizedében főleg a zsidók voltak az irányítók?
COBRA - Ez azért volt, mert a cionisták hozták létre a kommunizmust a jezsuita hűbéruraik közvetlen parancsára.
Kérdés - Joszif Sztálin inkább pozitív vagy negatív alak volt? Igaz, hogy orosz mágusoktól kapott beavatást, ami segített neki feléleszteni Oroszországot és megnyerni a háborút Hitlerrel szemben?
COBRA - Sztálin jezsuita volt és az orosz történelem egyik legsötétebbe alakja. Sok millió ember szibériai haláltáborokban bekövetkező haláláért felelős:
Kérdés - Az orosz védelmi minisztérium egyik magas rangú forrása nemrég elismerte, hogy Hitler életben maradt és elmenekült a háború után és erre bizonyítékok vannak a levéltárakban. Ha így van, Sztálin miért nem üldözte Hitlert és miért hagyta életben?
COBRA - Sztálin és Hitler is ugyanannak a főnöknek dolgozott, a jezsuita főtábornoknak, Ledochowski-nak, akik megszervezte a nagy holokausztot:
Kérdés - A Szovjetunió mikor kezdett titkos űrprogramokba az USA-val? Az orosz vezetők miért állapodtak meg az USA-val és döntöttek úgy, hogy titkosítják ezt, valamint a földönkívüliekről szóló információkat?
COBRA - Az 1950-es évek óta tart ez. A chimera csoport fenyegetései miatt.
Kérdés - Oroszországnak vannak saját titkos űrprogramjai és katonai bázisai más bolygókon és a Holdon, akárcsak titkos űrflottái?
COBRA - Részt vettek a nemzetközi Titkos Űrprogramban.
Kérdés - Melyik évben alakítottak ki tartós kapcsolatot a negatív és a barátságos földönkívüliekkel a Szovjetunió és Oroszország vezetői? Melyik vezető volt az első, aki ezt megtette?
COBRA - Hruscsov, kb. 1955-ben.
Kérdés - A 70-es, 80-as években a szovjet vezetőség milyen mértékben társult a caballal vagy konfliktusban álltak velük? A hidegháború valós volt vagy csak elterelés, amivel leplezni akarták a nyugat és a kelet közötti kapcsolatot?
COBRA - Sok beszivárgás volt tapasztalható. A hidegháború kivitelezése mindkét részről a cabal ügynökökkel kötött kölcsönös megállapodás alapján történt.
Kérdés - Hány föld alatti bázisa van a cabalnak Oroszországban? Néhányukat nemrég elpusztították? Ha igen, hol voltak ezek?
COBRA - Már nincsenek a cabalnak föld alatti bázisai Oroszországban.
Kérdés - Putyin elnök miért és mikor döntött úgy, hogy együttműködika Fényerőkkel? Tanácsokkal segítik vagy esetleg speciális technológiákat is átadtak neki?
COBRA - Évekkel ezelőtt mély spirituális élményben volt része. Mostanában közvetlen taktikai tanácsokat kap a plejádiaktól, akik a Kelet-Szibériában lévő titkos orosz katonai létesítményekre szoktak ellátogatni.
Kérdés - Ha Putyin elnök a fényerőknek dolgozik, akkor a cabal képviselői hol rejtőzködnek Osroszországban? Mely területeken? Oroszországban vannak cabal kulcsfigurák?
COBRA - Bizonyos fokig még mindig be vannak szivárogva az orosz társadalom minden rétegébe. Oroszországban nincsenek cabal kulcsfigurák.
Kérdés - Putyin elnök tud az Ellenállási mozgalomról és Agartháról? Hogy alakított ki velük kapcsolatot?
COBRA - Tud a plejádiakról, de az agarthaiakról nem és különösképpen nem az Ellenállási Mozgalomról.
Kérdés - Putyinnak és Medvegyevnek volt valaha személyes fizikai kapcsolata földönkívüli fajokkal? Ha igen, mely fajokkal volt és mi célból? Beszélnél nekünk erről részletesen? Putyin elnök miért nem fedte fel a földönkívüli fajok és a titkos űrprogramok létezését a Föld lakosságának? Megtehette volna?
COBRA - Putyin 2014-ben lépett kapcsolatba a plejádiakkal, Medvegyev pedig látott erről bizonyítékokat (plejádi űrhajót ábrázoló fényképeket). Putyin nem fedheti fel közvetlenül ezeket a bizonyítékokat, mert azt a chimera megtorolná.
Kérdés - Benjamin Fulford és néhány más forrás is azt állítja, hogy Putyint korábban megölték és klónt állítottak a helyére. Ez valóban így történt? Tudsz erről valamit?
COBRA - Ez nem igaz és nem fog megtörténni.
Kérdés - Kinek van szüksége arra, hogy Ukrajnában háború legyen? Ki szervezte ezt meg? A pozitív erők mit tesznek annak érdekében, hogy ezt a háborút megállítsák?
COBRA - A cabal (Soros) akarja ezt a háborút. A Fényerők stabilizálják a helyzetet, így nem alakul teljes háborúvá, ezen kívül taktikai tanácsokat adtak az orosz katonaságnak, hogy 2014-ben hogy vegyék vissza a Krím-félszigetet.
Kérdés - Mi a katolicizmus és az ortodoxia valódi jelentése? Az ortodoxia miért Oroszországban és a katolicizmus miért nyugaton vert gyökeret? És valójában milyen kapcsolatban állt egymással ez a két vallás és most milyen a kapcsolatuk?
COBRA - A keresztény programozás kultusz két ágáról van szó, melyek az 1054-es nagy egyházszakadás idején szakadtak ketté. Az ortodoxia egyszerűen Konstantinápoly közelsége miatt vert gyökeret Oroszországban, ami az ortodox egyház székhelye volt.
Kérdés - Az ortodox egyházban mi a valódi jelentése a templomi gyónásoknak és az olyan vallási szertartásoknak, mint az áldozás, amikor az embereknek átadják Krisztus testét és vérét (kenyér és vörös bor formájában)? Miért érzik sokan, hogy miután templomban jártak, nyugalmat és inspirációt éreznek, míg mások azt érzik, hogy nehézséget okoz nekik templomban lenni?
COBRA - Ezek a szertartások az ókori misztériumiskolák szertartásaiból származnak. Azok, akik a kereszténység pozitív spirituális oldalához és Krisztus üzenetéhez kapcsolódnak, inspirációt éreznek, és azok számára, akik érzik az alacsonyabb asztrális és éteri síkokon lévő negatív entitások jelenlétét, a legtöbb templom elviselhetetlen.
Kérdés - Az iszlám civilizáció mit hozott az embereknek? Mohamed próféta egy hétköznapi ember volt vagy egy másik világból származó lény? Az iszlám világ milyen küldetést teljesít?
COBRA - Mohamed spirituális tapasztalattal rendelkező próféta volt. Az iszlámot később az arkhónok eltérítették és egy újabb elmeprogramozó kultusszá alakították.
Kérdés - Az űrben létezik szakadár orosz civilizáció?
COBRA - Létezett, a Titkos Űrprogramok részeként.
Kérdés - A földönkívüli civilizációk beszélnek szanszkrit, sumér vagy akkád nyelven?
COBRA - Nem.
Kérdés - Oroszországban hány ufót lőttek le? Az orosz katonaság és mérnökség melyik földönkívüli fajtól vette át a földönkívüli technológiát? Pontosan milyen technológiát vettek át?
COBRA - Néhány tucatnyit lőttek le. A szürkéktől vettek át technológiákat (mikrochipeket és skaláris berendezéseket), az USA-hoz hasonlóan.
Kérdés - Szerinted melyik titkos technológia a legfontosabb és legszükségesebb, amit először kell, hogy megtudjanak az emberek a közzététel során?
COBRA - A szabadenergia technológiája.
Kérdés - Olyan információk terjednek, hogy a sugárzás egyáltalán nem veszélyes. Igaz ez?
COBRA - Nem.
Kérdés - Létezik szuperionizált víz és milyen technológiával állítják elő? Elő lehet állítani a tudomány és technológia fejlődésének jelenlegi feltételei között?
COBRA - Sok olyan berendezés van piacon, ami szuperionizált vizet tud előállítani.
Kérdés - Igaz, hogy az ókori alkímisták szerint a higany arannyá változtatható örvényáramlás és elektromos áram felhasználásával? Ez lehetséges?
COBRA - Nem. A higany spirituális értelemben egy alkímiai szimbólum volt, nem a tényleges fémről van szó.
Kérdés - Az arany miért olyan értékes és hol fordul elő?
COBRA - A Földkéreg egyik legritkább eleme.
Kérdés - Milyen hatással vannak a pókszerű, rovarszerű és reptilián lények a Földre? Milyen fajok dominánsak itt?
COBRA - A reptilián faj az egyik legkárosabb faj az univerzumban.
Kérdés - Igaz, hogy a Naprendszer minden bolygóján élnek érző lények? Kérlek foglald össze röviden, hogy az egyes bolygókon kik élnek, milyen fajok képviseltetik magukat és kb. mennyi lakosa van az egyes bolygóknak? Az Esemény után találkozhatunk velük?
COBRA - Igen, minden bolygón vannak élőlények, főleg a magasabb energiasíkokon vagy a föld alatti bázisokon. Legtöbbjük emberszerű.
Kérdés - Mit tudsz mondani a tömörített fehér-ezüst rácsról, ami kitölti a Földet?
COBRA - Kérlek, pontosítsd a kérdésed.
Kérdés - A Föld egy szuperbiztonságos börtön vagy egy speicális iskola, ahol a léleknek lehetősége van gyors tanulásra?
COBRA - Egy szuperbiztonságos börtön, ahol az arkhónok és a chimera a börtönőrök és semmiképp NEM egy iskola.
Kérdés - A 20. században az önkéntes segítő lelkek három hulláma érkezett a Földre, ahogy azt Dolores Cannon hipnoterapeuta állítja? Igaz, hogy 2012-ben létrejött az Új Föld az emberiség számára, ahova a felemelkedéskor kerülnek majd el az emberek?
COBRA - A Dolores Cannon-tól származó információk részben igazak, de ez nem igaz.
Kérdés - Az Ellenállási Mozgalomnak milyen tervei vannak Oroszországot illetően? Ha valaki szeretne csatlakozni az Ellenállási Mozgalomhoz, hogy teheti ezt meg?
COBRA - Az Ellenállás tovább erősíti szövetségét az Oroszországban lévő pozitív erőkkel oly módon, amiről nem beszélhetek. Jelenleg a felszíni lakosság köréből senki nem csatlakozhat az Ellenállásához.
Kérdés - Az orosz emberek mit tehetnek annak érdekében, hogy javítsák az életet a bolygón és felgyorsítsák az Esemény eljövetelét? És mit üzensz nekik?
COBRA - Csak teljesítsétek azt a küldetést, amiért leszülettetek. A Fény győzelme!

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik, minden megjelent írást elolvasok! Köszönöm!

    VálaszTörlés
  2. Mindig előjön ez a Soros Gyuribá,de arra senki se gondol hogy ő egy báb csak akire lehet mutogatni? Szerintem nem ő a felelős a bevándorlásért sem.Egy ember azt nem tudja végig vinni.Persze attól ő is benne van de nem ő tervezi meg ezeket.A pénzét is ki tudja kitől kapta régen és miért.Bár szomorú dolog hogy Magyar származású félig...

    VálaszTörlés
  3. Soros nem magyar, hanem magyarországi zsidó ahogy Teller Ede, Neumann János stb. Ő is nagy koponya csak rossz útra tért... Örülök hogy Neumann legalább csak a mai számítógépek elődjeit tervezte :)

    VálaszTörlés