2018. február 3., szombat

Helyzetjelentés

Fordította: Takács Anikó, Rácz Anita
Isis Astara, szeretett lélektársam, elhagyta a fizikai síkot. Gyakran támadták brutálisan irányított energiafegyverekkel és a január 25-i támadás túl sok volt neki. Nem tudtuk megvédeni, a szíve nem bírta ki. Az Ellenállás nem tudott közvetlenül közbelépni, különben beindultak volna a toplet bombák.
Sikeresen keresztülhaladt a plazma síkon és most a spirituális vezetőivel van, Szeretet veszi körül és boldog, hogy végre szabad. Az Esemény után vissza fog térni klónozott testben, ami pontosan ugyanúgy fog kinézni, mint ahogy ebben az életében kinézett a fizikai teste. Egy Fényterületen fog élni, az Istennő energiáit fogja lehorgonyozni és boldog életet fog élni az Aranykorban, ahol mindig is élni akart. 
(A Fényterületekről itt olvashattok bővebben: http://2012portal-hungary.blogspot.hu/2016/06/az-esemeny-2-resz-felemelkedesi-terv.html - a szerk.)


Ez egy közvetlen támadás volt a szeretetteljes Istennői jelenlét ellen, komoly exopolitikai következményekkel.
A Fényerők mostanáig lassan, óvatosan álltak hozzá a planetáris felszabadításhoz, hogy ne indítsák be a sötét erőket, akik túl sok túszt ölnének meg (a felszíni lakosságból). Egy túszhelyzetben ezt a fázist tárgyalási fázisnak hívjuk (vagy patthelyzet fázisnak):
A tárgyalási fázisban nincs sok látható előrelépés és sok halogatás történik, mert minél tovább tart a túsztárgyalás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy a túszok sértetlenül túlélik:
Azzal, hogy megöltek egy olyan kulcsfontosságú személyt, mint Isis Astara, a túszszabadítás a végső, befejező fázisába ért. A befejező fázisban gyors fizikai akció zajlik a túszok kiszabadítására.
Január 27-e reggelén a Galaktikus Főparancsnokság úgy határozott, hogy flottját a közepes magasságú Föld körüli pályára telepíti:
Ez az információ két egymástól független forrástól érkezett, a Plejádiaktól és az Ellenállástól. Sárkány források megerősítették ezt azzal a kijelentéssel, hogy "a földönkívüli invázió elkezdődött".
A közepes magasságú Föld körüli pálya az alacsony és a magas Föld körüli pálya között lévő érdekes övezet, ahol nagyon kevés műhold helyezkedik el. Az egyetlen kivétel a néhány műhold a Molnyia-pályán, köztük az orosz telekommunikációs műholdakkal és az ELINT Trumpet osztályú felderítő műholdakkal:
Az 1600 km és 8000 km magasság között lévő terület az a terület, ahol a chimera által irányított drakonida flotta legbelsőbb gyűrűje őrizte a karantén Földet 1996-os érkezésük óta. Ez az oka annak, hogy a közepes Föld körüli pálya majdnem üres.
A Galaktikus Konföderáció flottái január 27-én késő este behatoltak a drakonida flotta e védelmi gyűrűjébe, és a drakonida erők java az azt követő napokban eltávolításra került.

Itt láthattok olyan felhőhajókat, amelyek a Konföderáció álcázott anyahajói, és amelyek "különleges műveletekben" vettek részt január 28-án Közép-Európa kulcsfontosságú exopolitikai régiójában.
A Galaktikus Konföderáció, az űrutazás képességével rendelkező összes olyan frakciót el fog takarítani a következő két héten belül, legyen az földönkívüli, vagy titkos űrprogram, amely nem fogadja el a Galaktikus Kódexet.
Azután módszeresen és következetesen megtisztítanak mindent a bolygó felszíne alatt, azt követően pedig megkezdődnek a felszíni műveletek.
A túszhelyzet megváltozott dinamikája miatt, az Esemény eredeti terve ki lett bővítve, és most sokkal erősebb. Az USA-ban, Kínában és Oroszországban kapcsolatba léptek a Pozitív Katonaság legfőbb fejeseivel és megkapták az utasításokat.
Mostanáig túl sok bizalmas információ terjengett az interneten az Esemény műveleteit illetően.
A túszhelyzet a felszínen egyszerűen túl kényes, és teljes rádiócsend lesz innentől kezdve érvényben a felszíni műveletekkel kapcsolatosan. Rengeteg elmélet fog napvilágot látni, de semmiféle valódi információt nem fognak közzétenni a Fényerők a felszíni műveleteket illetően.
Az egyetlen dolog, amit elmondhatok, hogy az Esemény továbbra is tartalmazni fogja:
- A cabal eltávolítását
- A teljes nyilvánosságra hozatalt és teljes közzétételt
- A pénzügyi újraindítást
A cabal tömeges letartóztatása lehet, hogy megtörténik, de lehet, hogy nem. Az Esemény műveleteiről valós időben fogtok értesülni a tömegmédián keresztül, amikor azok megtörténnek.
A bolygószintű átmenet alatti kritikus időkben a lehető legfontosabb, hogy kapcsolódjunk az Istennői jelenléthez, és tápláljuk a szeretet, az együttérzés és a gyengédség minőségeit, hogy stabilizáljuk az átmenetet és ellensúlyozzuk a bolygó felszínén oly elterjedt kegyetlenséget.
Erre egy külön blog bejegyzés lesz szentelve.
Az Istennő Szeretetet akar, és Szeretet lesz. 

14 megjegyzés:

  1. Koszonjuk a forditast !

    Nagyon bizunk a Galaktikus Fenyerok akcioiban a Felszabaditasunkat illetoen !!

    VálaszTörlés
  2. Összegezve: A háttérhatalmi emberek fáradozása kifizetődött.Cobra,Benjamin Fullford ,Sheldan Nidle ,David Wilcock meg hasonlók akik az NWO létrejöttén dolgoznak ,dolgoztak ,most sikerrel jártak.A tömegek agyát kimosták,a karámból kiszökött báránykákat összeterelték és új börtönt hoztak létre számukra.Persze hogy nem lesz tömeges letartóztatás,ki tartóztatná le saját magát?Az eseménynek nevezett nagy megtévesztés,majd feleteti az emberekkel a börtönük szűkösségét.Ahogy az egyikük még régen írta: Egy globális átalakulás szélén állunk.Csak egy megfelelően nagy válságra van szükségünk és a nemzetek el fogják fogadni az új világrendet.: David Rockefeller Szóval,most hogy eljött ez a pillanat és a birkák önként és dalolva mennek a karámba,dörzsölhetik a tenyerüket és azok is akik segítették őket.Sok sikert hozzá,amúgy se tartom túl sokra az embereket,végül is jobb is ha terelgetik őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. David Rockefeller halott.A fény az ellen a sötétség ellen harcol amit felvázoltál.A győzelme egészen mást jelent mint amiŕöl ìrsz. Vagy győz a fény vagy jobb ha az ember véget vet az életének.

      Törlés
    2. Forgatókönyvírással próbálkoztál már? Holywood kapkodna utána. A magad köré épített valóságod ugyan nem használ sem neked, sem a Földnek és a rajta élő lényeknek, de jó film lenne belőle!

      Törlés
    3. Te csak azt eszed meg amit eléd tolnak,amíg nincs bizonyíték a kezedben az ellenkezőjéről,pont annyi realitása van mint az ő szavaiknak,vagy a tieidnek,ebből is látszik az önálló gondolkodásra képes egyének száma lecsökkent te is csak egy nyájba tartozol,de ne felejtsd el a birkák világában a farkasok az urak.Sok hasonló történt már az elmúlt évszázadokban,amikor azt hitték az emberek hogy ez az "igazság":vallások,királyságok,birodalmak és hol vannak már?Szóval ha nem egy pozitív földönkívüli a szomszédod aki elvitt már a bolygójára és vissza is hozott tárgyi bizonyítékokkal,hogy valóban ott jártál és nem csak a fejedben,akkor nincs mit bizonygatnod nekem,pont annyira van súlya a szavadnak mint az enyémnek,nem de?Nem a földönkívülieket nem tartom valóságnak,mert azok vannak,bár én még jóval nem találkoztam,csak gonosszal ,hanem ezzel az ezós baromsággal amivel körbeveszitek magatokat.Szerintem már nem láttok mert a szemetekbe süt a fény :D ,a vallásokat is megmosolyogja az ember nem?Ti is ebben éltek.Mantráztok,mantráztok,de semmi nincs a kezetekben.Ha pedig gondolkodó lény vagyok,hagy tartsam meg a kétkedés jogát,mindaddig míg be nem bizonyul az ellenkezője,mert akkor majd belátom tévedésem és megkövetem a hozzád hasonlókat.

      Törlés
    4. Így van, a véleményed a tiéd, abban hiszel. Más pedig másban, ami nem rosszabb vagy hazugság, csak nem ugyanaz, mint a te álláspontod. A bizonyíték hiányát említed, ami tulajdonképpen a nyáj hitvilága ellen sem áll birtokodban, sem a saját véleményedet sziklaszilárddá és egyetlen igazsággá alátámasztó bizonyítékaid sincsenek. Bocs, ha nyelvtanilag belebonyolódtam, telefonról írok és nincs időm visszaolvasni. :D Ha most jönne valaki a szomszédodból, olyan Jézus-forma mondjuk, és azt mondaná neked, hogy bizonyítékokat ad át neked, mert kérted, akkor hinnél neki? Honnan tudhatod, hogy nem egy csalóval van dolgod? Így leélve az életedet, a belső hangodat elnyomva, ész érvekkel meggyőzve magadat arról, hogy ez a birkanyáj egy idióta tömeg, életed végéig sem fogod megtudni a választ a kérdéseidre szerintem. Egyébként az érdeklődésed arra mutat rá, hogy a belső hangod próbál rávezetni a lényegre. Adj magadnak esélyt, mert rögös út ez, de szép! Ráadásul bégetni nagyon jó!

      Törlés
    5. Olvastam Cobra cikkeit ahogy Benjamin Fullford írásait is és eddig nemhogy nem találtam bennük megkérdőjelezhetetlen igazságokat,de hajlok arra hogy a nagy részük dezinformáció.De sorolhatnám a hasonló oldalakat vagy youtube videókat mint például az Alcyon Plejádok dokumentum filmeket.Szóval amikor tizenöt évvel ezelőtt ébredezni kezdtem és utána jártam az Illuminátusnak,Bilderberg csoportnak,vagy a külkapcsolatok tanácsának ,szabadkőműveseknek akkor egy dolgot megtanultam: ne higgyek mindent kapásból el,hisz a dezinformálás bevett szokás a részükről és hogy erőteljesen beszivárogtak a New Age mozgalomba.A felébredésem tagadhatatlanul a földönkívüli látogatóimmal vannak összefüggésben,és csak azért nem etetem magam az alvás paralízissel,mert más is látta őket velem együtt.Ezek után évekig látogattak.Beszéltek hozzám néha,néha nem.A hideg kiráz a mai napig ha rájuk gondolok,pedig nem vagyok egy ijedős típus.Ami a bizonyítékot illeti nektek is csak a hit van,más nincs."Amikor az emberek vitathatatlan igazságként fogadják el azt,amiről nem győződnek meg,és amit mások így tálalnak számukra,akkor válnak babonássá."Lev Tolsztoj Elnézést ha nem a saját gondolatommal pedálozok,de szerintem tagadhatatlanul helytálló.Amúgy te honnan tudod hogy nem csalókkal van dolgod?Amúgy bátran elmerülhetnénk a témában mert nem hinném hogy tudnál ujjat mondani vagy idézni amit ne olvastam volna már ezekkel kapcsolatban.Tehát ne kezelj úgy mint egyet a vakok közül.Én már rég magam mögött hagytam azt ami felé a legtöbben még csak most tipegnek.

      Törlés
  3. Őszinte részvétem Cobra lelki társának az elvesztéséért.
    Mondjuk Isis Astara így legalább már egy jobb helyen lehet....minden rosszban van valami jó is.
    Azt amúgy én elég kiábrándítónak és elszomorítónak tartom, hogy a GF ill. a fényerők nem tudtak kellő védelmet biztosítani Astara számára a negatív energia támadásokkal szemben....de persze gondolom Cobráék pontosan tudták, mire vállalkoztak, és tisztában voltak a veszélyekkel.
    Szóval én ezt most nem kritizálásként vagy bírálatként mondom, mivel én is tudatában vagyok vele, hogy a Fény most még csak korlátozottan tud behatolni és jelen lenni itt a Földön, de akkor is sajnálatosnak tartom ezt, hogy ilyesmi előfordulhatott. De ettől persze még nem veszítem el a hitemet és bizadalmamat a fényerőkben és az Esemény sikerességével kapcsolatban, hanem továbbra is maradok erős hitben és reményben, hogy hamarosan jóra fordulnak a dolgok a világban.
    Meg úgy látom, hogy Cobrát is csak még eltökéltebbé tette ez a tragédia....legalábbis remélem hogy nem omlik majd össze, hanem továbbra is tartani fogja magát.

    A fény győzedelmeskedjék mindenek felett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minden szavaddal egyetértek. A védelmünk egyébként szerintem gyenge pontja az egész projektnek. Megfelelő technológia birtokában kevés ravaszsággal fűszerezve remélem csillagtestvéreink dolgoznak az ügyön. Persze veszteség nélkül nem lehet háborút nyerni sem itt sem máshol. Ahogyan egyetértés és összefogás nélkül sem. Ezt az egoharcot ugyan nem értem azok között, ahol nem is kellene léteznie egonak, bár lehet, hogy csak az elavult vaskalapot kellene száműzni a fejükről egyenesen a Központi Napba!

      Törlés
  4. Őszinte rèszvėtem.Cobrånak köszönet a sok sok joert ,remėnyėrt amit adsz az embereknek.Håla ės åldås.

    VálaszTörlés
  5. Üdv.mi az Igazság????Soros György tavaly meghalt....Galaktikus Föderáció jelentette.....hîradóba .Adjàk le..mutatjàk......Klónozták.... Mi ez .most?? Köszönöm..a Fèny Győzelme...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Judit! Ezt honnan szedted? Az interneten minden évben meghalt már... ilyen álhírek másokról is jelentek már meg.

      Törlés
  6. Federation of light....a Galaktikus Föderáció.helyzet jelentèsèben....közli az aktuális Correy beszèlgetèseket esemènyeket..a galaktikus kódexről..az Idegenek ről.. .ès ami
    Most zajlik...a Cabal eltávolítása..ezz Kamu lenne? Na Szuper... Köszönöm!.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez egy Youtube csatorna, amelyiknek ezt a nevet adták és mindent feltesznek sokszor válogatás nélkül. A belső megérzésre kellene hallgatni és nem elfogadni mindent.

      Törlés